Kedves Naplóm! – Kipróbáltam az NCTF kezelést
Mi a Nu Medical Orvosesztétikában a kezdetektől nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy csak olyan kezelések, eljárások szerepeljenek a kínálatunkban, amit saját magunkon is kipróbáltunk, amit hosszan teszteltünk, ellenőrizve az ígért eredményt. Szó szerint a bőrünket vittük vásárra! Ezalatt az idő alatt, be kell vallani, több olyan kezelés is bekerült a látókörünkbe, ami aztán végül nem ment át a szigorú elvárásrendszerünkön!
Az NCTF Lifting kezeléssel azonban nem ez volt a helyzet! Bevallom, kissé kétkedve fogadtam a sok pozitív jelzőt az eredményességgel kapcsolatban, hiszen láttunk már sok mindent az elmúlt hét év alatt, de ezúttal is azt vallottuk, a puding próbája az evés!
-1. nap: Tájékozódás
0. nap: Kezelés
– Mivel túl vagyok már INFINI Plus kezelésen, kipróbáltam az ULTHERAPY GOLD-ot is, nem okozott gondot a hyaluronsavas feltöltés sem, mégis izgalommal vegyes kíváncsisággal veszem sorra a protokoll kötelező lépéseit. Kikérdeznek az egészségügyi állapotomról, megkapom a pontos tájékoztatást, mire kell ügyelnem a kezelést követően. Bele is vágunk, egy gyors kávé után, fekszem is a kezelőágyra. Igen a fájdalomküszöböm alacsony, de azt ígérik, itt nem lesz komoly kellemetlenség… majd azt én eldöntöm! Az arc letisztítása után hámlasztás következik a kezelendő területen. Mivel ezt a kezelést remekül lehet alkalmazni a száj körüli dohányzó ráncokra, a felső és az alsó szemhéj, a külső szemzug, a nyaki redők illetve a kézfej ráncaira is, én a szemkörnyéket választom, számomra az a kritikus terület. Az NCTF 135HA készítményt a NANOSOFT™ eszköz segítségével a bőr felső rétegébe juttatják, egy kis kitüremkedést hozva létre a bőrön. A technológiának köszönhetően a legérzékenyebb és legkisebb arcterületek is könnyedén elérhetőek. Ezt a lépést ismétli biztos kézzel Vali, aki 2-3 mm-ként a teljes szemkörnyéket kezeli. A videón te is láthatod, hogyan történik mindez! Nem mondom, a szemzug felé közeledve már érzem a hatóanyag bevitelét, de tényleg bírható a kezelés!
A kezelés időtartama megközelítőleg 40-50 perc. A protokoll szerinti javasolt kezelésszám három, 3 hét különbséggel, majd fenntartó kezelés fél évente 1 alkalommal. Majd meglátjuk, hogyan szívja a hatóanyagot a bőröm a második alkalommal, attól függ, hogy szükségem lesz-e a folytatásra. Ezen is túl vagyok, kíváncsi vagyok a másnapra!!
1. nap: A kezelés másnapja

2. nap: A kezelés utáni második reggel


14. nap: Sorra zsebelem be a bókokat!! Irány a második kezelés!

Végezetül, 1 hónap múlva
Kérd ingyenes konzultációs időpontunkat, és használd ki aktuális kedvezményeinket!